Igen, igen, a konfliktusok. Mint mondtam az élet nem volt idillikus, csak annak látszott. Igyekeztünk jól élni, vagyis jól beosztani amink van (idő is és pénz is), de a más emberek által okozott problémák sajnos kikerülhetetlenek voltak és maradtak is.
Kezdetnek mindjárt itt az anyám, aki a férfinépet semmirekellőnek tartja, és tartotta is mindig. Egyetlen dologra jók, a fizetést hazahozni. A saját férjét "vén fasz"-nak nevezte, és adagolta neki a pénzt, már amit visszakapott a saját fizetéséből. A férjem sem volt kivétel, viszont ő még tetézte azzal is a bajokat, hogy nem volt hívő. Anyám meg ugyebár tele volt szeretettel. Az egyetlen kivétel a saját fiacskája volt, neki jutott mind a szeretete! Az anyám szerint a férjem nem tud gyereket nevelni (sem), nem ért semmihez, és amúgy is csak kolonc. Persze, amikor szüksége van valamire, akkor nem átallott odamenni hozzá és kérni. Ezt megszerelni, azt megcsinálni, mert bizony előfodult, hogy képtelen volt egy egyszerű hátra akasztható permetező gépet üzembe helyezni. Azt nem mondtam, hogy apám 1995-ben meghalt, így őt többet nem lehetett sem szidni, sem bántani. Az öcsém pedig egyrészt jóval fiatalabb volt mint én, másrészt meg megházasodott és elköltözött Pestre. De ezt majd később mesélem. Röviden: bár a férjem valójában segítőkész volt és rengeteg pénzt is beleöltünk a szüleim házába, az anyám - mondjuk finoman - sosem békült ki ezzel a helyzettel.
A konfliktusok másik forrása az öcsém, akinek több problémája is van velünk. Először is neki nincs felsőfokú végzettsége, mert kibukott az első évben, nekem van. Másodszor is a férjem rettentő okos (szerintem), és az Öcsi messze nincs a közelében sem. Viszont ő volt a mama kedvence, és mindent megenged(het)ett magának. Igazából munkája sem volt, az érettségi után semmi értelmeset nem tudott kezdeni magával. Ugyan elköltözött Pestre, de visszajárt ide Pomázra, hogy pl. a mi pénzünkön mossa le a kocsiját (tudniillik a férjem fizette akkor már az egész ház rezsijét). De ez még így önmagában nem is lett volna probléma, ha megköszönte volna. De ő soha, semmit nem köszönt meg nekünk. Okos nem volt, viszont megpróbálta, megpróbálja folyamatosan bebizonyítani, hogy ő a jobb, ő az erősebb. Érettségi után helyi képviselő lett, mondván a baráti köre csinált neki egy bűnmegelőzési tanácsadói állást a hivatalban. Ekkor kezdődtek stiklijei (tipikusan azzal, hogy pomázi területi képviselő volt, miközben Budafokon élt - és nagyon be se járt dolgozni, csak a tanácsadói fizetését vette föl). Persze ezt igazából nehéz ellenőrizni, meg úgysem jártunk utána, csak ezt láttuk. Nem is igazán akartunk belefolyni, hiszen ez az ő élete, csinálja, ahogy neki tetszik.
De a gyűlölet a férjem és az anyám, illetve az öcsém között egyre csak nőtt. Pedig a férjem mindent megtett, hogy ne élezze a helyzetet. Az öcsém viszont pénzt kért kölcsön tőlünk, sok pénzt - sokkal többet, mint amennyit képesek lettünk volna adni neki. De egyrészt el sem hitte, hogy nincs ennyink, másrészt pedig nem volt hajlandó semmi garanciát adni arra, hogy ezt bármikor, bármilyen formában visszafizeti. Szóval nem kapott.
Ha már itt tartunk: anyám mindig azt mondta, hogy ha pénze van, akkor azt fele-fele arányban szétosztja a gyerekei között - és így is tett. Ha viszont pénz kellett mondjuk a ház újrafestéséhez, akkor tőlünk elkérte a költségek felét, a másik felét viszont ő maga állta - az öcsém helyett - és ezzel elvette, amit adott.
