Most írok még pár szót magamról. Pomázon születtem, ott is nőttem fel. A helyi általános iskolába jártam, de a gimnáziumot már Pesten (azaz pontosabban Budán) végeztem el. A Tanítóképző Főiskola után a XIII. kerületben találtam munkát, egy általános iskolában. A munkámat mindig is nagyon szerettem, a tanáriban majdhogynem hangulatfelelős lettem (vagyis mindig mindenki örült a jelenlétemnek). Ezzel együtt "megtartottam" néhányat a régi, gyerekkori barátok közül is, rendszeresen összajártunk és találkoztunk velük. A családom (a szüleim) látszólag mind katolikusok - legalábbis abban az értelemben, hogy rendszeresen eljártak templomba. Igaz, hogy anyám rendszeresen elcsent kisebb-nagyobb dolgokat a munkahelyéről (mostmár rég nyugdíjas), de azokat rendszeresen meg is gyónta. Így hát én is hívőként nőttem fel. Életem egyik legnagyobb bánata, hogy a férjem nem az, pedig amúgy nagyon szeretjük egymást, és boldogan éltünk volna. Volna, mert bizony a dolgok nem úgy alakultak, ahogy annak idején elterveztem, elképzeltem.
Életem másik nagy problémája a súlyom, ami bizony komoly problémákhoz vezetett, legfőképp némi kisebbségi komplexushoz. Ugyanis több, mint 100 kiló lettem, és mindig is azt gondoltam, hogy ronda, csúnya vagyok. És azt sem értettem, hogy a férjem mit szeret bennem. Ennek ellenére nagyon sokáig derűs és kiegyensúlyozott voltam, az életünk mondhatni idilli volt.
Szüleim az öcsémmel is és a férjem is a gyerekeinkkel (vagyis mindkét családom) ott élt a pomázi házban, és mint mondtam, sokan irigyeltek minket a látszólag ideális házasságunkért.
Amiért ezt a blogot most elindítottam az pont ez a része a dolgoknak. A szemétség, aljasság, a gerinctelenség ami egy családon belül is felütheti a fejét. De lesz itt politika (egy pici), meg korrupció és a pokol pár egyéb bugyra is.
