Szóval elindult a háború. Anyám állandóan elállította a fűtést, mondván spórol a férjem pénzével, és a gyerekek 16 fokban dideregtek otthon. Felbontotta a postát, és amit úgy gondolt, az ott hagyta a konyhaasztalon, hogy a férjem is megtalálhassa - tipikusan a csekkeket. Az öcsém közben - mint alkalmazott az önkormányzatnál - elintézte az örökösödést, mondván hogy nincs semmi örökölhető. Ami nyilvánvaló hazugság volt.
Azt kell mondjam, tulajdonképpen rendes volt az öcsémtől, hogy csak nyáron indított frontális támadást, legalább a tanévet befejezhették viszonylagos nyugalomban a gyerekek. Amikor a gyerekek elmentek nyaralni, akkor egyszer az anyám behívta a férjemet, és beszélgettek (2002 novembere óta ez volt a negyedik alkalom). Mondjuk nagy társalgás nem volt, mert egyszerűen csak közölte, hogy a férjem mehet, ahová akar, az öcsém beköltözik a lakásba. Jó nem? A férjem csak annyit válaszolt, hogy nem lesz ez így jó, ebből bíróság meg per lesz, és az anyám el fogja veszteni a házát. Ekkor kicserélte a zárat a lakásban, és persze kezdett ügyvédet keresni. Az öcsém, mivel a budafoki ház elkelt kénytelen volt beköltözni a saját anyja lakásába - ahelyett, hogy beülhetett volna a miénkbe. Innentől kezdve időnként elzárta a vizet, időnként a villanyt és végül lezárta a kertkaput, hogy a férjem a saját lakásának a közelébe se tudjon menni. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert az öcsém elhatározta, hogy komplettül kidobja a férjem és a két gyereket a házból. Megjegyzem, a férjem az öcsémmel a bizonyos felosztás után többet nem beszéltek egymással, kivéve azt az egy telefont, amikor az Öcsi megfenyegette a férjem, hogy kidobja őket a házból. Hogy hová mennek, az őket nem érdekelte. Mivel papíron semmi köze nem volt az ingatlanhoz, ezért az alábbi trükköt találta ki: birtokvédelmi eljárást indított a férjem ellen - az anyám, mint tulajdonos. Bizonyítékként meg elővette azt az ősrégi tulajdoni lapot, amin nem szerepel a házassági közös tulajdon.
