Vicsi Gabriella Andrea

Szemezgetés az életem és a családom történetéből

Friss topikok

  • Talalo: Kedves "Gabriella"! Ugy az 5.-6. bejegyzesnel esett le, mi is a csavar. Mar korabban is gyanus le... (2011.05.02. 00:59) Magyarázat helyett
  • Viki: Kedves Gabi!? Én emlékszem egy nagyon kedves lányra ,akkor már asszonyra.Ott voltam az esküvőtökö... (2008.09.17. 17:56) Nevetséges?
  • nincsblogom: Írd le ide, hogy Vicsi Gabriella él, és nem hunyt el pár éve! Írd le, hogy te nem a volt férje va... (2008.07.17. 20:47) bemelegítés
  • nincsblogom: Kedves Hito Hiraga! Nem érted jól. Gabi már nem él, és igen elköltözött a másvilágba. (2008.07.17. 05:43) A pokol tornáca
  • Vidor: Érdekelne, hogy melyik volt az a politikus? Szerintem ország-világnak tudni kellene! (2008.06.01. 19:42) de hogy jön ide a politika?

Linkblog

A nagyi

2008.03.20. 10:55 | vicsigabi | Szólj hozzá!

Igen, az anyuról is írok még pár szót, bár azt hiszem idáig sem volt mellőzve. Amióta megszületett a lányom ő lett a nagyi (és lett a nagyiból dédi).

A nagyi egy érdekes eset. Szerintem kinn, Németországban jól érezte magát, fiatal korában sok-sok évet töltött ott el. Amikor itthon letelepedett és megházasodott, akkor természetesen fiatal volt, energikus, házat épített, családot alapított - röviden úgy csinált, mint mindenki más. Hogy miért is alakult úgy, hogy a férfi embereket semmire sem tartja alkalmasnak nem tudom. De a saját férjével sem jött ki igazán. Elég mostohán bánt vele (onnantól kezdve, hogy elvette a fizetését, egyszerűen csak uralkodott rajta). Amikor az apám '95-ben meghalt nem hiszem, hogy nagyon búsult volna utána (és akkor még ott volt az anyja, a dédi is neki, meg persze már élt az első unoka is). Nem sok öröme lehetett az életben, sokat robotolt. Nappal dolgozott, egyébként meg a háztartást is vezette és a kertet is rendben tartotta. Amikor a dédi is eltávozott, akkor aztán sokat romlott a helyzet, hiszen az öcsi akkor már csak aludni járt haza, mi meg persze külön család voltunk. Az öcsi meg sokkal inkább a saját karrierjét építgette, nem sokat törődött a házzal). A nagyi egyedül maradt. Senki nem törődött vele, ami megmaradt neki, az leginkáb a mi családunk volt. Segítettünk neki - mint mondtam a rezsijét is fizettük. Amikor aztán én is elköltöztem nem maradt neki semmi, csak a keserűség és a magány. Szeretni nem tudott, őt senki nem szerette, valakihez meg csak tartozni szeretett volna, ígyhát választott. Persze választhatta volna azt, hogy marad a férjem és az unokái mellett, de ő inkább a fiára hallgatott, akinek azzal mutatta ki a szeretetét, hogy hagyta neki elüldözni a saját unokáit maga mellől. Nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a fia szándékát, céljait, egyszerűen csak hagyta magát kihasználni a végtelenségig. Így elvesztette azokat, akik legalább valamennyi [önzetlen] szeretetet mutattak iránta, az unokáit. Amikor a férjem elköltözött, akkor anyám ezt az érzelmi megvonást is az ő rovására írta. Végig látszott a per folyamán, hogy minden gyűlölete a férjem ellen irányul és fel sem fogta, hogy a férjem és a gyerekeim egy cég, egy család. Ha egyiknek árt, mindnek árt!

A lányom a költözés után sokáig vissza szeretett volna "költözni" - mondjuk inkább úgy, haza szeretett volna menni. Azt nem fogta föl, hogy a férjemnek tilos a bejutás - de ezt már leírtam az előbb. A kegyelemdöfést az adta neki, amikor a nagyi közölte vele, hogy ő (mármint a lányom) bármikor visszajöhet hozzá, szeretettel várja, de a saját szobájába, lakásába nem mehet vissza (ugyan is az akkor már rég ki volt adva vadidegeneknek).

A nagyi eljutott odáig, hogy elkezdte meglátogatni a saját unokáit az új helyen. De persze mindig lopva, mindig titokban, meglepetésszerűen jelent meg. Arra is mindig vigyázott, hogy a férjemmel ne futhasson össze, mindig az iskolában kereste az unokáit. Miután a lányom "elintézte", ő már többet nem nagyon akart vele találkozni. A fiam pedig mit tud tenni? Ha jön jön, ha nem, akkor nem. Nem igazán tudja hová tenni a nagyit, egyszerűen elfogadja azt, hogy valaki időnként megjelenik, és kap tőle valami ajándékot. No de miket? gyümölcsöt, cukrokat, meg hasonlókat. Egyszer-egyszer érkezik valami ruha is, ez általában a gyerekek otthagyott régi öltözékéből származik. Büdös is, rongyos is, meg használhatatlan is. Sok pénze nincs, igazi ajándékra nem futja, meg nem is hiszem, hogy szeretne nekik valódi ajándékot venni. Inkább csak magához szeretné édesgetni őket, de persze eléggé esélytelennek tűnik (a férjem ebbe nem szól bele, nem is tud róla).

Hogy milyen is az anyám szeretete az unokái felé álljon itt egy példa, amit elég nehéz bárhová is tenni, de sajnos megtörtént:

Eljött az az idő is, amikor az öcsémék családjában gyereket vártak. Egyből ikreket, ha jól tudom. A nagyi nagyjából rendszeresen (azaz kb. 2-3 havonta) látogatta az unokáit. Amikor eljött az idő, az új unokát születése már nagyon közel volt, akkor azt mondta a nagyi a fiamnak, hogy többet már nem jön.

utóirat: az ikrek halva születtek, illetve a születés után nem sokkal meghaltak. A nagyi újra jár unokát látogatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vicsigabi.blog.hu/api/trackback/id/tr92389024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása