Mint említettem volt az öcsém és az anyám módszeresen megpróbálták a férjem és a két gyereket kiutálni a lakásból. Persze amellett, hogy lenyúlták a postát, elzárták időnként a vizet meg a villanyt, használták a telefont, még további ötleteik is voltak. Például el akarták adni az egész ingatlant. Mivel anyám azt hitte, hogy az egész az övé, úgy gondolta, hogy a férjem beleegyezése, sőt tudta nélkül azt csinál vele, amit akar. Az, hogy apám halála után örökség keletkezett sehol nem látszik, letagadható és le is tagadta. Bár ő ezt inkább tényként - és abszolút igazságként - fogta fel. Az öcsém meg nem csak hogy nem világosította föl arról, hogy téved, de még vissza is élt vele. Pontosabban kihasználta, például a birtokvédelmi eljárás során. De most az eladásról akartam írni.
Vagyis: anyám árulta az ingatlant, bár inkább az öcsém volt az, aki intézte ezt is, a férjemet meg teljesen kihagyták belőle. A kizárás (birtokvédelmi eljárás) után pedig gyakorlatilag bármikor eladhatták volna a teljes ingatlant anélkül, hogy a férjem tudna róla. Azt mondanom sem kell, hogy mekkora részt szántak neki belőle. Azt azért elárulom, hogy az anyám közölte: a férjemnek semmit nem hajlandó adni, majd az unokái megkapják a részüket, ha 18 évesek lesznek (bár tudnám, hogy ezt hogyan képzelte megvalósítani!).
Szóval nem maradt más, az eladást is le kellett állítani, és persze a férjem és a gyerekeim szerették volna visszakapni javaikat. Erre más megoldás nem lévén a férjem pert indított a saját anyósa ellen, eredetileg tulajdoni hányad megállapítása ügyében.
